Ahogy sietünk a napi rutinunkban, folyamatosan a legújabb és legjobb technológia és innováció után kutatva, könnyű elfelejteni őseink figyelemre méltó bravúrjai. Évezredekkel ezelőtt, jóval az acél megjelenése előtt, őseink a legélesebb és legprecízebb szerszámokat készítettek egy érdekes anyagból – az obszidiánból. Ezt a koromfekete tárgyat az ókori társadalmak nagyra értékelték élessége és tartóssága miatt.
Az obszidián olyan értékes volt, hogy távoli társadalmak kereskedtek vele, és háborúkat vívtak érte. De sok más ókori műtárgytól eltérően az obszidián az idők során nem veszítette el relevanciáját. Lenyűgöző belegondolni, hogy ezt az ősi követ még ma is használják, és történetét továbbra is mesélik.
Az obszidián szerszámok története
Az obszidián legkorábbi feljegyzett felhasználása a kenyai Kariandusira és az acheuli kor más helyeire vezethető vissza, ami Kr.e. 700,000 XNUMX-re nyúlik vissza. Ebből az időszakból azonban csak néhány tárgy került elő a neolitikumhoz képest.
Az obszidián pengék előállítása Lipariban a késő neolitikumban magasabb pontosságot ért el, és Szicíliában, a Pó-folyó déli völgyében és Horvátországban kereskedtek. Az obszidián pengéket a szertartásos körülmetéléseknél és az újszülöttek köldökzsinórjának elvágásánál használták. A feljegyzések azt mutatják, hogy az anatóliai obszidiánforrásokat Levantában és a mai iraki Kurdisztánban használták, körülbelül ie 12,500 XNUMX-tól kezdődően. Az obszidián emlékek elterjedtek Tell Brakban, Mezopotámia egyik legkorábbi városi központjában, amely a Kr.e. ötödik évezred végére nyúlik vissza.
Után KőkorszakAmikor a világ kezdett megváltozni a bronz, a sárgaréz és az acél fegyverekként való elfogadásával, és a társadalmak fejlődtek, az aztékok nem fogadták el könnyen a fémfegyvereket. Nem volt rá szükség, mivel obszidián volt a kezükben.
A maja indiánoknak tulajdonítják, hogy 2,500 évvel ezelőtt használtak rendkívül kifinomult obszidiánpengéket. Mivel az obszidián egyetlen atomra reped, állítólag ötszázszor élesebb vágóéle van, mint a legélesebb acélpengének, és nagy nagyítású mikroszkóp alatt az obszidiánpenge még mindig simának tűnik, míg az acélpengének fűrészéle van. .
Hogyan alkottak vagy formáltak az aztékok az obszidiánból készült eszközöket és fegyvereket?
Az aztékok nem kötelesek obszidiánt gyártani; könnyen beszerezhető volt. Az obszidián egyfajta természetesen létező üveg, amely akkor keletkezik, amikor a vulkánkitörésből kiszabaduló láva gyorsan megszilárdul, ami minimális vagy egyáltalán nem képződik kristályképződésben.
Az obszidián képződéséért felelős láva sajátos típusát felzikus lávának nevezik. Ezt a lávatípust rengeteg könnyű elem jellemzi, mint például oxigén, kálium, nátrium, szilícium és alumínium. A szilícium-dioxid jelenléte a lávában magas viszkozitást eredményez, ami viszont korlátozza az atomok diffúzióját a láván belül.
Az atomi diffúziónak ez a jelensége elindítja az ásványi kristályok képződésének kezdeti szakaszát, amelyet általában nukleációnak neveznek. Ahogy a láva gyorsan lehűl, obszidiánná, elegáns és szerves vulkáni üveggé alakul. Ez a folyamat a gyors lehűlési periódus eredménye, amely üveges textúrát hoz létre, kristályos szerkezet nélkül. Ez a természeti jelenség a vulkánkitörések geológiai tevékenységének esztétikailag tetszetős eredménye.
Az obszidián ritka tulajdonságokkal rendelkezik, hogy rokon egy ásványhoz, de a valóságban nem teljesen az, mivel üvegből és nem kristályos anyagból áll. Ez a jellegzetes tulajdonság különbözteti meg más ásványoktól, és kiemelkedik annak meghatározó jellemzőjeként. A tiszta obszidián erősen csiszolt, fényes megjelenése az üveges textúra eredménye, amely ragyogóan tükrözi a fényt, miközben felülete izgatottan csillog.
Az obszidián színe azonban változó, mivel különböző formákban létezik, különböző árnyalatokban, színekben és textúrákban jelenik meg, attól függően, hogy a lávában vannak-e szennyeződések, például vas vagy magnézium. Ez sötétzöld, barna vagy fekete árnyalatokat eredményezhet, amelyek foltosnak vagy csíkosnak tűnhetnek, művészi hangulatot adva az ásvány megjelenéséhez.
A fegyverekben a tiszta obszidián fekete és fényes külsejét mutatja be, amely éjfélre és titokzatos eleganciára emlékeztet. Ez tovább fokozza az ásvány vonzerejét, és sokak által keresett, érdekes drágakővé teszi.
Az obszidián használata az őskortól a modern korig
A neolitikus időkben, trepanáció – vagy lyukat fúrni a koponyába – azt hitték, hogy az epilepsziától a migrénig mindenre gyógyír. Akár harci sebek sürgősségi műtétje is lehetett volna. De amíg van még sejtés A titokzatos eljárás valódi okairól annyit tudni, hogy a primitív műtéthez gyakran használt eszköz a természetben található egyik legélesebb anyagból, az obszidiánból készült.
Az Obszidián sokszor finomabb vágóéleket tud készíteni, mint a legjobb acélszikék. 30 angströmnél – ez a mértékegység a centiméter száz milliomod része – egy obszidián szike vetekedhet a gyémánttal élének finomságában.
Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb háztartási borotvapenge 300-600 angström méretű, az obszidián még mindig képes vágni a nanotechnológia által előállított legélesebb anyagokkal. Még ma is, kis számú sebész ezt az ősi technológiát használják (bár az Egyesült Államok FDA még nem hagyta jóvá az obszidiánpengék használatát embereken végzett sebészeti beavatkozások során, mivel azok törékenyek és nagyobb a törési kockázatuk, mint a hagyományos acélszike pengék), finom bemetszések elvégzésére, amelyek szerintük gyógyulnak minimális hegesedés.
Más szóval, az obszidián kések olyan élesek, hogy sejtszinten vágnak. Emiatt az orvosi területen történő használat során a pengével végzett bemetszések gyorsabban gyógyulnak, kevesebb hegesedéssel. És ami a legfontosabb, élesek maradnak még több ezer éven át a földbe ásva is. Figyelemreméltó használata emlékeztet bennünket arra, hogy a legrégebbi kézműves módszereknek még mindig van helyük modern világunkban.
Hogyan lehet simább és élesebb az obszidián, mint a csiszolt acél?
Az acél szinte mindig nagyon sok különálló kristályból (mikroszkópos szemcsékből) áll, nem pedig egy nagy kristályból. Amikor az acél törik, általában a különálló kristályok közötti egyenetlen csatlakozások mentén törik. Az obszidián szinte nem tartalmaz elég nagy kristályokat ahhoz, hogy befolyásolja az anyag törési tulajdonságait, és ez az oka annak, hogy simán és élesen törik. Mivel az obszidiánban nincsenek kristályok, nem törik az anyag gyengeségei mentén, csak a törést okozó feszültség mentén törik.
Ezért is mutatkozik az obszidián és hasonló anyagok konchoidális törések. Ha egy törött obszidián alakját nézi, akkor annak a lökéshullámnak az alakját nézi, amely megrepedt. Ha egy törött acél alakját nézzük, akkor részben a lökéshullám alakját nézzük, amely eltörte, de leginkább az acél tökéletlenségei és a kristályai közötti csatlakozások közötti gyengeségvonalakat.
Ha az acélt elég finoman meg lehet élezni, hogy ne okozzon törést, akkor a legkisebb erő is elegendő lenne ahhoz, hogy a nem alátámasztott kristályokat a helyükről kilökje. Ha úgy élezi meg az acélt, hogy a széle vékonyabb legyen, mint a kristálymérete, akkor nem sok tartja a helyükön az élkristályokat, mivel már nincsenek egymásba zárva. Ezért valószínűleg soha nem lehetséges.
Következtetés
Miközben az obszidián figyelemre méltó tartósságán és élességén elmélkedünk, el kell tűnődnünk ősi őseink maradandó örökségén. A maja indiánoktól a kőkorszaki lándzsavadászokig, elődeink figyelemre méltó intelligenciája és innovációja nyilvánvaló egy ilyen feltűnő és hatékony eszköz használatában.
Ma továbbra is az obszidiánra mint értékes erőforrásra támaszkodunk, és csodálkozunk azon képességén, hogy a legfejlettebb acélpengéket is messze meghaladó élvonalat képes fenntartani. Miközben tiszteljük az előttünk járók találékonyságát, emlékeztetünk arra is, hogy mennyire fontos a múltba tekinteni útmutatásért, inspirációért és a jobb jövő alakításához szükséges eszközökért.
