Arīḥā, amelyet Jerikóként ismernek, Palesztina Ciszjordániájában található, és úgy vélik, hogy a Föld egyik legrégebbi települése, Kr.e. 9000 körül nyúlik vissza. A régészeti kutatások részletezték hosszú történetét.
A város jelentős régészeti értékű, hiszen az első állandó lakóházak létesítésének és a civilizációba való átmenetnek bizonyítéka. A Kr.e. 9000 körüli mezolitikus vadászok és hosszú ideig ott élő leszármazottjaik maradványait fedezték fel. Kr.e. 8000 körül a lakosok nagy kőfalat építettek a település köré, amelyet egy hatalmas kőtorony erősített meg.
Ez a település mintegy 2,000-3,000 embernek adott otthont, ami alátámasztja a „város” kifejezés használatát. Ez az időszak a vadászati életmódból a teljes letelepedés irányába váltást mutatott be. Továbbá a búza és árpa termesztett fajtáit fedezték fel, ami a mezőgazdaság fejlődését vonja maga után. Nagyon valószínű, hogy az öntözést azért találták ki, hogy több hely legyen a gazdálkodás számára. Palesztina első neolitikus kultúrája őshonos fejlődés volt.
Kr.e. 7000 körül Jerikó lakóit egy második csoport követte, olyan kultúrát hozva, amely még nem fejlesztette ki a fazekasságot, de még a neolitikum korszaka volt. Ez a második újkőkorszak Kr.e. 6000 körül ért véget, és a következő 1000 évben alig van bizonyíték a megszállásra.
Valamikor Kr.e. 5000 körül kezdtek megjelenni Jerikóban az északi hatások, ahol számos falut alapítottak és kerámiát használtak. Jerikó első lakói, akik fazekasságot használtak, primitívek voltak az előttük élőkhöz képest, elsüllyedt kunyhókban éltek, és valószínűleg pásztorok voltak. A következő 2000 évben a megszállás minimális volt, és szórványos lehetett.
Az ie 4. évezred elején Jerikó, valamint Palesztina többi része a városi kultúra újjáéledését tapasztalta. Falait többször átépítették. 2300 körül azonban a városi élet megszakítása következett be a nomád amoriták érkezése miatt. Kr.e. 1900 körül a kánaániak váltották fel őket. A sírokban talált házaik és bútoraik bizonyítékai bepillantást engednek kultúrájukba. Ez ugyanaz a kultúra, amellyel az izraeliták találkoztak, amikor megszállták Kánaánt, és végül felvették.
Az izraeliták Józsué vezetésével híresen megtámadták Jerikót, miután átkeltek a Jordán folyón (Józsué 6). Pusztulása után, a bibliai beszámoló szerint, elhagyatott volt, mígnem a bételi Hiel az ie 9. században meg nem telepedett (1Királyok 16:34). Ezenkívül a Biblia más részei is említik Jerikót. Nagy Heródes a telet Jerikóban töltötte, és itt hunyt el Kr.e. 4-ben.
Az 1950–51-es ásatások hatalmas homlokzatot tártak fel a Wadi Al-Qilṭ mentén, amely valószínűleg Heródes palotájának része, ami jól példázza Róma iránti tiszteletét. Lenyűgöző építmények egyéb maradványait is találták abban a régióban, amely később a római és az újszövetségi Jerikó központja lett, körülbelül egy mérföldre (1.6 km-re) délre az ókori várostól. A keresztes Jerikó körülbelül egy mérföldre keletre volt az ószövetségi helyszíntől, ahol a modern várost alapították.
Ez a cikk volt eredetileg írták Kathleen Mary Kenyon, aki 1962 és 1973 között az Oxfordi Egyetem St. Hugh's College igazgatója, valamint 1951 és 1966 között a jeruzsálemi British School of Archaeology igazgatója volt. Számos mű szerzője, mint például a Régészet a Szentföldön és Jerikó felásása.
