A mexikói Yucatán-félsziget sűrű dzsungelének mélyén egy lenyűgöző régészeti felfedezés felkeltette a szakértők érdeklődését és magával ragadta. Egy elsüllyedt kenu és tatu maradványok feltárása elsőre különösnek tűnhet, de ezeknek a leleteknek mélyebb jelentősége van. Nyomot adhatnak az ősi maja civilizáció egy régóta fennálló hitéhez – bejáratot a rejtélyes alvilágba.
2021-ben a mexikói Yucatán-félszigetet felfedező búvárok egy ősi csónakot fedeztek fel, amely 15 láb (4.6 méter) mélységben merült el a víz felszíne alatt. További vizsgálatok során a régészek összesen 38 csontvázmaradványt fedeztek fel, köztük egy emberi lábközépcsontot (lábcsontot), amelyről azt feltételezik, hogy egy nőé. Egy tatu, kutya, pulyka és sas csontjai is előkerültek, amint azt egy nyilatkozat spanyolból fordítva.
A tatu csontok bősége és az emberi láb jelenléte arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy a kenut valószínűleg a maják használták egy rituálé során, és szándékosan helyezték el a barlangban.
Ez az elképzelés azon a tényen alapszik, hogy a tatu olyan ügyes úszók, akik képesek visszatartani lélegzetüket a víz alatt, és a karmaik segítségével hajtják előre magukat. A közlemény szerint a kutatók úgy vélik, hogy a tatu maradványai „a (páncélos állat) alvilágba való bejutására utalhatnak”.
A maja hiedelem szerint az elárasztott és félig elöntött barlangokat és cenotákat (víznyelőket) portálok az alvilágba. Ezen túlmenően a tatukat a Maya Chthonic isten avatárjának tekintették Isten L, akit a tatu héját utánzó köpenyt viselő jaguárként ábrázoltak.
„A maja kerámiában ismertek olyan képek, amelyeken (a tatu) „az istenek zsámolyaként” jelenik meg, olyan karakterekkel, akik ráteszik a lábukat” – magyarázta Alexandra Biar, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) régésze. ). „Ez közvetlenül kapcsolódik a cenote-ban megfigyelt régészeti bizonyítékokhoz”, a tatu pedig az istenség megnyilvánulásaként szolgál.
A régészek elmondhatják, hogy a kenut rítusokhoz vagy rituálékhoz használták nehéz orra és fara miatt, ami megnehezítette volna a manőverezést sebes vizeken, és valószínűleg nem alkalmas nyílt óceáni hajózásra.
Szerint ReutersFelfedezése idején az edény „feltételesen” i. e. 830-950 között volt, ami a maja civilizáció klasszikus zenitjének vége körül volt. Ez volt az a pont a történelemben, ahol a maja városok, például Chichén Itzá (amely a kenu megtalálásának közelében található) virágzott.
A szén-dioxid-elemzés azonban feltárta, hogy a csónak faanyaga a 16. századból származik.
